2018. február 2.

Bizalmi Gyakorlat - 9. Fejezet [Vége]

Sziasztok!

Utolsó rész. Mély lélegzet.
Annyira furcsa, hogy ez már a második befejezett történetem. Mármint, soha nem voltam az a kitartó alak, aki képes lenne - még akár ilyen rövid fejezet számú - történeteket befejezni. Nos, már csak imádkozom, hogy több ilyen legyen. Nagyon sok mindent szeretnék megköszönni nektek! Minden megtekintést, minden hozzászólást (mind itt, mind wattpadon), a támogatásotokat! Remélem, hogy a továbbiakban is velem fogtok tartani. Illetve elnézést szeretnék kérni, hogy nem 10-11 fejezetes lett ez a sztori, hanem csak kilenc, de úgy érzem, többet, ha akarnék se nagyon tudnék írni. Itt lesz vége. Itt teszem le az utolsó pontot. ♥
[zenéért kattints a számra!] 
Jó olvasást, és köszönöm a türelmet! 






Elégedett mosollyal üldögéltem a szőnyegen. Kalapáló szívvel lihegtem, és vártam, hogy a fiú visszatérjen a fürdőből. A mámor, ami elöntött, nem engedte, hogy akár egy percre is, de leálljak a győzedelem ittas vigyorgással, főleg akkor nem, amikor Chanyeol kinyitotta az ajtót. Beletúrt vizes hajába, majd rám nézett, ami miatt újra elvörösödött, de próbált úgy tenni, mintha nem is lenne az, gondolom, hogy ne tűnjön fel nekem – nos, nyilván kiszúrtam.
Leült mellém, azonban egyből fel is pattant, amit meghallotta az ajtónyitódását, és röhögve elindult be a konyhába. Annyira szerencsétlenül nézett ki az egész szituáció, hogy nem bírtam visszatartani a nevetésem, amire pedig csak rákontrázott azzal, hogy ő is kiröhögte saját magát.
Ezzel bizonyítva, hogy igenis ő is képes zavarba lenni, ami számomra csak még kedvező volt. Lassan nem csak holmi győztes voltam, hanem egy igazi bajnok.
– Hát téged meg mi lelt? – kérdezte nagy vidáman Suho, míg a cipőjét próbálta leerőszakolni a lábáról.
– Kérdezhetném én is – bámultam rá meglepetten, amint sikerült összeszednem magam annyira, hogy reagáljak rá.
A napokban a srác úgy viselkedett, mintha kicserélték volna, amivel nem tudtam az égvilágon semmit se kezdeni. Mármint örültem, hogy boldog, de ötletem se volt, hogy ilyenkor, hogy viszonyuljak hozzá, hiszen nem ehhez voltam szokva. Amióta csak együtt laktunk melankolikus aura vette körül, amit nem igazán akart lerántani magáról, és már beletörődtem, hogy ez soha nem fog változni, de Suho egy hét alatt kivetkőzött a szerepből.
Rám vigyorgott titokzatosan, majd bement a konyhába Chanyeol után.
Elterültem a kanapén, és a szemben lévő Eugene-ra pillantottam, ami miatt egyből keserédes érzés fogott el. Az, hogy Sehun pótolhatatlan része volt az életemnek, olyan reményveszettséget keltett, amit nem tudtam hova rakni. Még bele se éltem magam a szerencsétlenségembe, mikor megjelent az ajtóban Jongin valami idióta kalapban, és gitározva bevonult a nappaliba.
– El sem fogod hinni! – énekelte, én meg elképedve kapaszkodtam a kanapéba. – Kivel lehet inni, dél felé! Jött egy mexikói és odaadta az itókája felét!
– Ez elég szar dalszöveg – hurrogtam le vigyorogva.
– Hát, senki sem mondta, hogy jó lesz.
– Király sombrero! – nyújtotta pacsira a kezéta visszatérő Chanyeol, amibe Jongin egyből belecsapott, majd körül nézett – Merre van Suho?
– Konyhába.
– Megyek, neki is dalolok egyet! – kiáltotta, és már odafele elkezdett énekelni. Minden bizonnyal az a mexikói pasas valami erőssel kínálhatta, mert ilyenekre maximum gondolt józanon.
Chanyeol beállt mögém, kezét a vállamra tette, és így hallgattuk, ahogy Jongin idiótát csinál magából.
– Na, mi van? – néztem fel rá, mire elröhögte magát.
– Összeszedtem magam.
– Persze – ráztam meg a fejem.
– Tényleg – bizonygatta.
– Elhiszem.
– Akkor jó – hajolt le, és nyomott egy puszit az arcomra, amitől egy kicsit elvörösödtem. – Há! – kiáltott fel, ami miatt a kicsiből nagy lett, és el kellett takarnom a fejem.
– Hagyj békén!
– Örülök, hogy visszatértünk az eredeti felálláshoz – mondta diadalittasan, és a hangok alapján bement a szobájába, míg én ott maradtam vöröslő fejjel a kanapén.
Aztán Jongin visszajött, és lehuppant mellém gitárjával az ölében.
– Kurvára elcsesztem, igaz?
Felpillantottam, és megrántottam a vállaimat. Nem tudtam, hogy ő cseszte el, vagy Lara, vagy Sehun. Igazából egyetlen egy hibás se volt.
– A helyzet volt szar – mondtam mindenttudóan, és igyekeztem kevesebb figyelmet szentelni a mellkasom szorongatására. Nem akartam ezt érezni, mégsem tudtam nemet mondani erre. Az életem egyik legfontosabb pontja épp Szöul felé száguldott, hátrahagyva engem egy másik ponttal, aki pedig kezdett a helyére törni.
És én ezt valahol nagyon bántam, valahol pedig örültem neki.
Viszont az aznapi hangulatingadozásaim már kezdtek az őrületbe kergetni.
– Jó, de akkor is. Miattam vagy szarul – rángatott vissza az ittas Jongin a valóságba.
– Dehogy vagyok – ráztam meg röhögve a fejem. – Amiatt vagyok szarul, mert Sehun elment, és te emiatt magadat okolod, holott anélkül is elment volna, hogy kavartál volna a barátnőjével.
Erre elgondolkodva a távolba meredt, és azt hiszem sikerült meggyőznöm arról, hogy az ő közrejátszása nem változtatott meg semmit.
– Hagyott egy üzenetet az íróasztalomon – vigyorodott el.
– Ki? Sehun? – Bólintott.
– „Remélem, mire visszajövök, már nem a fejedhez akarom vágni a poharat, hanem koccintani veled.”
– Ennyit? – ámultam el.
– Aha. Annyira Sehunos.
– Imád dramatizálni – értettem egyet, majd kinyújtóztam.
– Szerintem csak kimondd mindent őszintén. Az emberek néha kimondhatnák a tényeket, anélkül, hogy csinálnának hozzá egy kis köretet, vagy eltitkolnák – bölcselkedett Jongin, én meg ráhagyva épp készültem felállni, amikor Chanyeol megszólalt mögöttünk.
– Kai?
– Mi van? – döntötte hátra a fejét.
– Mondjak egy tényt? – hátranéztem, és őszintén reméltem, hogy nem valamit velünk kapcsolatban fog mondani, ám Park Chanyeol mindig keresztül húzta a számításaimat.
– Mondj – röhögte el magát.
Huncut mosolyra húzta a száját, és mintha csak annyit közölne, hogy elmegy edzeni, kimondta azokat a szavakat, amiktől nem vörös voltam, hanem majdnem elájultam.
– Szerelmes vagyok Baekbe.
– Én is – rántotta meg a vállát, és visszafordult a gitárjához. – Baekbe az egész világ szerelmes! – kiáltotta el magát, mire az eddig konyhában lapuló Suho is előbújt, hogy Chanyeollal összeröhögjön, amit én is tettem volna, ha nem lettem volna lesokkolva.
– Nem is hittem volna, hogy ennyire be van állva – törölgette nem létező könnyeit a colos.
– Józanul is pont ennyire leszarta volna – válaszolta Suho.
– Hallak Kim Junmyeon!
– Junmyeon? – kérdezett vissza Chanyeol.
– Nem igazán szeretem – fintorgott. – De Kainak bejött, szóval, amióta tudja így hív – röhögte el magát. – Amúgy gratulálok Chanyeol! – veregette meg a vállát, mire csak hangosabban felröhögött.
– Én pedig neked – lökte meg vállal a másikat haverira véve a figurát. Nem akartam jelezni, hogy élek, de a kíváncsiságom győzött.
– Mit tettél?
– Találkoztam egy lánnyal – vigyorodott el. – Aztán most asszem járunk.
Elmosolyodtam, hiszen öröm volt nézni, ahogy jól érzi magát. Jobb volt a hangulat így, viszont egy ember hiányzott a képből.

Este Chanyeol bekopogott a szobámba, mikor éppen döglődtem az ágyon valamelyik dráma történettel kínlódva.
– Zavarok?
– Nem – tettem le magam mellé. – Kérdezhetek valamit?
– Persze – huppant le mellém.
– Mióta vagy meleg? Mármint…
– Amióta megismertelek – nézett mélyen a szemembe, és meg fogta a kezem, amitől egyből zavarba jöttem, ám tudtam, hogy csak szórakozik.
– Hagyd már abba! – vigyorodtam el kellemetlenül, és elnéztem oldalra.
– Baekhyun, te mióta vagy az?
– Öhm… amióta tudom az eszem.
– Na, én is – nevetett. – Bár én inkább azt mondanám, hogy nem érdekel, kinek milyen neme van – rántotta meg a vállát.
– Értem – válaszoltam. – Csak soha nem tűntél annak, akinek bejöhetek.
– Ezt az érzést ismerem – vakarta meg a szabad kezével a tarkóját. – Azt hittem, hogy a sminkes srácokra buksz.
– Hát… azért egy kis alapozó nem ártana – böktem az arcára, ami miatt egyből zavarba jött.
– Oh, fogd be! – tolta el a fejem röhögve, mire megcsörrent a mobilom.
– Egy pillanat – mondtam, majd felpattantam, és megnéztem, hogy kihív. Legnagyobb meglepetésemre Sehun volt. – Sehun az – mutattam a kijelzőt Chanyeolnak izgatottan, mire elmosolyodott. – Igen?
– Add Chanyeolt! – parancsolt rám, ami lesokkolt.
– Neked is szia! Köszönöm jól vagyok – motyogtam.
– Na, add már oda! – türelmetlenkedett, mire ledobtam az ágyra a telefont.
– Téged keres – közöltem „sértetten”, mire a fehér pólós srác csak értetlenül emelte a füléhez a kagylót.
– Most durcás… – köszönt Sehunnak. – Éreztem, amúgy majdnem – kezdett el szakadni, amire egyből reagálva leültem az ágyra. – Várj, kihangosítalak.
– Hogy lehetsz ennyire béna? – nevetett Sehun.
– Miről van szó? – néztem a telefonra, mintha csak az idióta lett volna ott.
– Arról, hogy nem kapott el.
– Ja, nem, tényleg nem – csatlakoztam. – De átment.
– Sejtettem. És meg vagytok?
– Meg – válaszolta helyettem Chanyeol. – Suho hivatalosan jár Irene-nel…
Innentől kezdve a beszélgetés nem állt meg. Sehunnak annyi mesélnivalója volt arról a félnapról, amelynek nem voltunk részesei, hogy alig lehetett elköszönni tőle – nem mintha bármelyikünk is le akarta volna tenni.

Egy évvel később

– Chanyeol már megint nem mosogattál el! – kiabáltam át a nappaliba, és neki láttam a mocskos tányérok elmosásának.
– Hagyjál már! – üvöltött vissza. – Épp teregetek, mégis mikor csináltam volna meg?
– Mit tudom én – nevettem el magam.
– Befizettem azokat a mocskos számlákat – esett haza Jongin.
– Bevásároltál? – emeltem fel megint a hangom, hogy hallja.
– Mindent a listáról – válaszolt, majd belépett a helyiségbe. – Ne izgulj már ennyire!
– Nem is vagyok izgatott.
– Te? – dugta be a fejét Chanyeol. – Nem, dehogy! Kezdek féltékeny lenni, lassan többet beszélsz Sehunról, mint rólam.
– Mintha lett volna olyan idő, amikor ez nem így lett volna – incselkedtem, mire megrázta a fejét és visszament tenni a dolgát. Az órára pillantva, azonban lehervadt a mosoly az arcomról. – Kimenjek eléjük?
– Jézus Byun, higgadj le! Rosszabb vagy, mint anyád – röhögött Jongin. – Szerintem feltalálnak egyedül is. Elugrom a pizzakért!
– Ez egy jó ötlet! – dicsértem meg, majd, amint kiment, befejeztem a mosogatást, és gyorsan elpakoltam a tányérokat.
Épp a kezemet törölgettem, amikor belépett Chanyeol. Egy pillanatra elképedve néztem az elém táruló látványra. Felvett egy fekete csőgatyát övvel és egy fekete mintás felsőt, de olyan hatást keltett, mintha most lépett volna ki egy magazinból.
– Wow – vigyorodtam el, ahogy közelebb jött. – Nagyon jól nézel ki – nyúltam a nyakához szinte öntudatlanul.
Elnevette magát.
– Nem hittem volna, hogy így lázba hoz.
Megrántottam a vállam, és beletúrtam a hajába. Imádtam, amikor frissen volt vágva, ami még akkor is puha volt, miután befestette újra zöldesszürkésre.
– Ne nézz ki ilyen jól, így elfelejtek izgulni.
– Hülye vagy – somolygott, majd a derekamnál közelebb húzott magához, és ellopott egy csókot. – Ezt én minden harmadik másodpercben elmondhatnám.   
– És miért nem mondod? – kíváncsiskodtam.
– Mert így is elég nagy az egód – röhögte el magát, és nyomott egy puszit a számra. Megforgattam a szemem, és az asztal felé fordultam. – Megtennéd…
– Na jó – akadt ki vigyorogva, így nem igazán tudtam komolyan venni, bár a tény, hogy már századjára hozta fel, minden bizonnyal annak a jele volt, hogy egy kicsit tényleg zavarta. – Volt két percem, amikor én is szerepelhettem a világodba. Komolyan kezdek elgondolkozni azon, hogy jó ötlete, hogy Sehun és Lara beköltözik. A végén még velük fogsz aludni és nem velem.
– Ma nem szeretnék aludni – nyomtam az orrára egy puszit, ami után épp terveztem volna elhagyni a helyiséget, hogy én is átöltözzek, de megakadályozva a tervemet, visszarántott, hogy a szemembe nézhessen.  
– Hogy? – kérdezte elképedve. – Biztos akarod?

Akartam. Jobban, mint bármit.
Ő volt az első olyan fiú az életembe, akivel nem szerettem volna elsietni a dolgokat, akivel szerettem volna, ha minden a maga idejében történik meg.
Ő volt az az ember, aki még az ismeretségünk elején is képes volt úgy viselkedni velem, mintha ezer éve ismernénk egymást. Az, aki megvigasztalt, és jobb kedvre derített. Annyi ideig próbáltam elnyomni az érzelmeimet, de azt sem éreztem dramatikus változásnak, amikor már kimutattam, hiszen végig ugyanolyan közvetlen és szeretetteljes maradt. 
Az apró érintéseivel nem azt akarta elérni, hogy minél előbb lefeküdjek vele, hanem azt, hogy megbízzak benne.
Elviselte azt, hogy mindig ott lesz Sehun az életemben. Nem érdekelte, hogy a családom egyik része imádni, míg a másik része szívből gyűlölni fogja. Ő volt az, akit jobban érdekeltem saját magánál.
És nem ez volt a legmeglepőbb, hanem az, hogy nekem is fontosabb volt ő, mint én. Egy percre sem akartam megváltoztatni, még a legidegesítőbb tulajdonságait, és képes voltam úgy szeretni, hogy majdnem belehaltam.
Ő volt az, aki soha nem volt „más”. Ő csak Chanyeol volt.

Bólintottam, mire elképedve megrázta a fejét.
– Akkor kivételesen nem itthon alszunk – gondolkozott el somolyogva.  
– Miért? – ráncoltam össze a szemöldököm.
– Gondoltam lehetne különleges – suttogta a számra.
– Már ez is különleges – simítottam végig az arcán.
– Nagyon nyálasak vagyunk – röhögte el magát.
– Néha lehetünk – húztam közelebb egy csókra, amiből véletlenül nem egy lett.

Jongin, időközben pedig bejött, és ledobta a pizzat az asztalra.
– Meghoztam – kiáltotta. – Laraék is már lent vannak, csak mondom.
– Majd feljönnek – szóltam vissza, és megcsókoltam Chanyeolt, aki viszont nem bírta, és elröhögte magát. – Mi az?
– Bizarr, hogy ilyen gyorsan váltogatod a hangulatod.
– Ezt úgy mondod, mintha nem szeretnéd – válaszoltam komiszan, majd nyomtam egy puszit az arcára. – Viszont most megterítek.
– Teríts.
– Úgy nem megy, hogy ilyen gyorsan beleegyezel – néztem rá ledöbbenve. – Ilyenkor vissza kéne tartanod, és azt mondani, hogy „ugyan még van pár percünk”, és megcsókolni.
– Majd lesz este – húzta pimasz mosolyra a száját, és elengedett, amint meghallotta a csöngőt. – Szerinted miért csönget?
– Mindig ki akarta próbálni – rántottam meg a vállam.
– Amúgy mondhattad volna este felé az ötleted – állt meg a helyiség küszöbén. – Így a legkevésbé sem fog érdekelni az élménybeszámolója.
– Mintha amúgy foglalkoztatna – nevettem el magam tányérokkal a kezemben.
– Nem tehetek róla, hogy mindig ott vagy, mikor mesél – tárta szét tehetetlenül a kezét, majd tényleg elment, hogy üdvözölje az „új” lakótársainkat.

Sehun eszméletlenül hiányzott az elmúlt egy évben, és amikor megláttam legalább egy percig csüngtünk egymás nyakában. Rájöttem, hogy egy ilyen barátot se az idő, se a távolság nem tud elvenni tőlem, és ez egy rendkívül kellemes érzés. Egész idő alatt attól rettegtem, hogy amint elmegy, megszűnik a barátságunk, bármennyire is tudtam, hogy a legerősebb kötelék a világon, ami hozzáfűzött.
Megkönnyebbülve néztem rájuk, amint lepakoltak. Egyszerűen csak örültem, hogy láthatom őket.
Így ment ez egész éjszaka, amíg beszélgettünk, azonban a vége felé, már nem bírtam megállni, hogy ne gondoljak Chanyeolra. Kivételesen még Sehun poénjai sem tudtak attól visszatartani, hogy ne álljak fel az asztaltól. Valamikor hajnali egy fele ott hagytam a többieket azzal az indokkal, hogy már mennék aludni, amihez Chanyeol egyből csatlakozott, így együtt mentünk be a szobámba.
– Ideges vagyok – mondta halkan, majd bezárta az ajtót maga mögött.
– Nem kéne – huppantam le az ágyra. – De ha nem akarod…
– Akarom, de… még… szóval, soha – motyogta.
Megvártam, hogy elszórakozzon a zenelejátszóval, és bekapcsoljon valami elég hangosat. Türelmesen néztem, ahogy elszórakozott a masinával, majd elém sétáljon.
– Nem baj.
Leguggolt, és a derekamra tette az óriás tenyerét. Én pedig a puha haját kezdtem el birizgálni.
– Annyira szeretlek – mondtam a szemébe, mire mosolyra húzta a száját.
– Ez jó hír, mert remélem, ha elcseszem, akkor sem hagysz el.
– Te idióta vagy! – csókoltam meg. – Ezt nem tudod elcseszni.
– Fogd be – szólt rám édesen. – Koncentrálnom kell – kezdte óvatosan felhúzni a pólóm.
– Chanyeol – állítottam le.
– Mi az? – kérdezte vörösödve.
– Te vagy az első, akiben tényleg bízom.

Nem Chanyeol volt más, hanem én. Vele csak megtanultam azt, amit senki mással.
Hogy mi is az a Bizalom.


Vége.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése